A Szövetség a Közös Célokért társulás szakmai napot tartott 2005. július 6-án, Komáromban, amelyen a SZAKC munkatársai, szakértők és meghívott vendégek vettek részt, köztük az Informatikai és Hírközlési Minisztérium munkatársa Antal Andrea, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki főtanácsadója Szentgyörgyi Lajos és a Puskás Tivadar Közalapítvány képviseletében Kőhalmi Zsolt ügyvezető igazgató, illetve Varga Zoltán, a Szülőföldön az információs társadalomban program ügyintézője. Szentgyörgyi Lajos előadásában méltatta a közel öt esztendeje kiépített SZAKC irodahálózatot, amely teljes infrastruktúrájával a felvidéki magyarság itthon maradását szolgálja. Örömét fejezte ki, hogy az SZAKC 12 eMagyar Pontot működtet, hiszen ezek a pontok újfajta kommunikációs hidat jelentenek a magyar nemzetrészek között. Kijelentette, hogy az SZAKC által működtetett eMagyar Pontok feladata ezután, hogy az itteni magyarság szolgálatába állítsák a több, mint 500 kilométert átívelő kommunikációs hálózatot. Antal Andrea, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium képviselője a minisztérium határon túliakat támogató programjairól számolt be, különös tekintettel az eMagyar Pontokra. A népes hallgatósággal megismertette azt az információs stratégiát, melynek alapján a Puskás Tivadar Közalapítvány közreműködésével megvalósulhatott az eMagyar Pontok szlovákiai terjeszkedése is. Szlovákiában, mint mondotta jelenleg 33 eMagyar Pont van, év végéig a Kárpát-medencében összesen 333 eMagyar Pontot szeretnének létesíteni. A Puskás Tivadar Közalapítvány képviseletében Kőhalmi Zsolt mutatta be a Közalapítványt és ismertette, hogy meghívásos pályázatuk eredményeként, mely régiókban, mekkora összeggel támogatták az eMagyar Pontok létrejöttét. A konferencia házigazdája, Pogány Erzsébet az SZAKC irodaigazgatója beszámolt a közösségi internetes hozzáférhetőséget is biztosító irodák eddigi tapasztalatairól. Elmondta, hogy 2004-től az SZAKC irodái Szlovákia déli régióiban az eddigiekben is egy működő, mindenki által hozzáférhető informatikai hálót kezeltek. Kiemelte, hogy a PTK – tól elnyert összegből az irodahálózat fedezni tudja az internet – hálózat működési költségeit, illetve az eMagyar Pontként szolgáló irodák alkalmazottai ECDL vizsgát tettek, amely a működés európai szintre való emeléséhez járul hozzá. Horváth Ákos és Konkoly László bemutatták a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében létrejött adatbázist, amely Régiófejlesztés Forrásai elnevezéssel a Szövetség a Közös Célokért hivatalos honlapjáról elérhető. A konferencia további részében Pólya Attila tartott beszámolót az ECDL tanfolyamokról és Rózsár Vince mutatta be az SZAKC honlapját. A konferenciát diskurzus zárta, amelyben a résztvevők azt vitatták meg, hogyan lehet az immár eMagyar Pont táblákkal is megjelölt helyeken a szélessávú internet kapcsolatot a közösség szolgálatába állítani. A SZAKC irodák arra is vállalkoznak, hogy az érdeklődőknek segítenek olyan közérdekű információk megkeresésében, amelyek a jogsegélyszolgálat, a munkaközvetítés és a státustörvényből adódó lehetőségek jobb kihasználását érintik. Petheő Attila A szakmia nap képei megtekinthetők Képgalériánkban A szakmai nap programja: 10.00-12.00 óra 12.00-14.00 óra 14.00 óra 15.00 óra |
|||
