Az Európai Unióban érvényes szolgáltatási irányelv célja, hogy lehetővé tegye a szolgáltatások szabad áramlását az EU tagállamai közt. A szolgáltatási irányelvet 2006. december 12-én fogadta el az Európai Parlament és az Európa Tanács. Az irányelv értelmében minden tagállam törvényt alkot, intézkedik annak érdekében, hogy az egységes európai szolgáltatási irányelveknek 2009. december 28-ig megfeleljen. Az irányelv legnagyobb erénye az ügyintézés egyszerűsítése. A tagállamoknak elsősorban meg kell vizsgálniuk a jelenleg érvényes gyakorlatot és előírásokat. Felül kell vizsgálni, hogy a szolgáltatókra és vállalkozásokra vonatkozó minden követelmény valóban szükséges-e, illetve szükség van-e minden dokumentumra, amit a szolgáltatótól megkövetelnek, vagy ezek elérhetők más állami vagy közintézménytől is. A legtöbb adminisztrációs feladat ezentúl nem a szolgáltatóra, hanem az irányelv rendelkezései alapján létrehozott „egyablakos ügyintézési pontokra“ (Jednotné kontaktné miesta) hárul. Szlovákiában a 324/2006- os számú kormányhatározat értelmében az egyablakos ügyintézési pontok feladatait a megyei székhelyek vállalkozási főosztályai (živnostenské úrady, nachádzajúce sa v sídlach krajských úradov) látják el. Ezek a helyek hivatottak arra, hogy egyetlen kapcsolatfelvételi pontként álljanak a szolgáltatók rendelkezésére, tehát hogy ne kelljen a szolgáltatónak több hivatalt is felkeresnie. Az egyablakos ügyintézési pontoknak törekedniük kell arra is, hogy az ügyintézés elektronikus formában is történhessen. Ezeknek a pontoknak tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettségük is van. Az irányelv két lehetőséget különböztet meg a belső piac kiterjesztésére a szolgáltatások területén. A III. fejezet (9-15. cikk) a letelepedés szabadságával foglalkozik, ami azt a helyzetet szabályozza, amikor egy tagállamban letelepedett szolgáltató egy másik tagállamban szeretne vállalkozást alapítani. A rendelkezések előírják, hogy nem lehet olyan feltételeket szabni újfent a szolgáltatónak, amit „odahaza” már teljesített. A szolgáltatásnyújtási engedélynek ezen kívül korlátlan időtartamúnak kell lennie, és területileg sem korlátozható. Ezeken kívül a III. fejezet természetesen több rendelkezést is tartalmaz a letelepedés megkönnyítését illetően. A IV. fejezet (16-21. cikk) a határon átnyúló szolgáltatásra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ez olyan szolgáltatásnyújtást jelent, amikor a szolgáltató nem „nyit fiókot” a másik tagállam területén. Az irányelv természetesen tartalmaz rendelkezéseket a szolgáltatásokat igénybe vevők jogairól is. Az V. fejezet a szolgáltatások minőségével foglalkozik. A szolgáltatási irányelvvel kapcsolatban a Szlovákia Gazdasági Minisztériuma 2008 és 2009 folyamán már több szemináriumot, előadást szervezett vállalkozóknak. A szolgáltatási irányelv a következő oldalon található meg: A szolgáltatási irányelv végrehajtásáról szóló kézikönyv pedig a következő oldalon: Rövid ismertető az irányelvről: Andrássy Zsuzsanna |
|||
