Marad a Magyar Igazolvánnyal és Magyar Hozzátartozói Igazolvánnyal igénybe vehető legismertebb utazási kedvezmény: évi négy alkalommal változatlanul 90%-kos kedvezménnyel utazhatnak a szomszédos államokban élő magyarok Magyarországon, hatéves korig és 65 év felett pedig továbbra is ingyen utazhatnak a Magyar Igazolvány tulajdonosai. A Magyar Kormány 2007. április 25-én elfogadott 85/2007 számú rendeletének alapján május 1-jétől Magyarországon változnak az utazási kedvezmények. Ez részben a határon túli magyarokat is érinti. Am a legelterjedtebb támogatás, a Magyar Igazolvánnyal, Magyar Hozzátartozói Igazolvánnyal évi négyszeri alkalommal igénybevehető belföldi utazási kedvezmény nem változik, marad 90%. Nem változott a 6 év alatti és a 65 év feletti személyek kedvezménye, továbbra is ingyenes az utazás. A diákkedvezmények csökkentek, a 67,5%-os kedvezményt 50%-ra módosították. A 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője a csoportos utazást szervező előzetes megrendelése alapján ugyanúgy 90%-os kedvezményben részesülnek, mint azelőtt. Az életkort a Magyar Igazolvánnyal, vagy a Magyar Hozzátartozói Igazolvánnyal kell igazolni. A belföldi személyszállítási kedvezmények vonatkoznak a belföldi járatú vonatokra, de csak a 2. osztályra, térközi busz közlekdésre, a HÉV használatára és a komp-rév igénybevételénél. A továbbiakban olvashatók a 2007. évi 85-ös számú Kormányrendelet idevágó passzusai. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el: Az utazási kedvezmények igénybevételével kapcsolatos általános rendelkezések 1. § (1) A belföldi menetrend szerinti közforgalmú közlekedésben utazót az 1. mellékletben meghatározott közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény (a továbbiakban: utazási kedvezmény) illeti meg. (2) A rendeletben meghatározott utazási kedvezmények kizárólag a Magyar Köztársaság területén, belföldi forgalomban vehetők igénybe. Nemzetközi utazásra, valamint a nemzetközi utazás magyarországi szakaszára az utazási kedvezmények nem vehetők igénybe. (3) Az e rendelet szerinti utazási kedvezmények igénybevételére - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - kizárólag természetes személyek jogosultak. (4) A nevelési-oktatási intézmények a saját tanulóik részére az intézmény által kiállított, a Fát. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott feltételek meglétét igazoló nyilatkozat alapján vásárolhatnak kedvezményes bérletet. (5) Az utazási kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. (6) A vasúti személyszállításban az utazási kedvezmények - az e rendeletben meghatározott kivételekkel - 2. kocsiosztályra érvényesek. Az utazási kedvezmény a helyjegyre, valamint pótjegyre nem vonatkozik, kivéve a 3 év alatti, külön ülőhelyet nem foglaló gyermeket, valamint a hadirokkant személyeket, igazolt esetben kísérőjét és a hadiözvegyeket. (7) A helyközi közlekedésben az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmények valamennyi helyközi belföldi, menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás (vasúti, helyközi autóbusz, HÉV, elővárosi autóbusz, komp és rév) során igénybe vehetőek. (8) A helyi közlekedésben az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmények valamennyi olyan település helyi közlekedési hálózatán, utazási viszonylatban és járaton igénybe vehetőek, amelyekre a helyi önkormányzat által a közforgalmú menetrend szerinti helyi személyszállításra megállapított legmagasabb ár kiterjed. Az utazási kedvezmények igénybevételére jogosultak 2. § Az életkora alapján az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezményre jogosult: a) a felnőtt kíséretében utazó gyermek a 6. életéve betöltéséig, a vasúti személyszállításban bármely kocsiosztályon; ... e) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) hatálya alá tartozó 65. életévét betöltött külföldi állampolgár és a 65. életévét betöltött hozzátartozója a nevére kiállított „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” felmutatásával; f) évente 4 alkalommal menettérti utazásra a Szátv. 8. §-a (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott 6. és 65. életév közötti külföldi állampolgár a nevére kiállított „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” felmutatásával; 3. § (1) Tanulói jogviszonya alapján az 1. mellékletben meghatározott kedvezményre jogosult: c) a Szátv. 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározott oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulója, hallgatója, ha a jogosultságát a „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” e célra rendszeresített mellékletével igazolja; 9. § (1) Utaslétszám alapján utazási kedvezmény igénybevételére jogosult: e) évente egy alkalommal menettérti utazásra a Szátv. 8. §-a (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője a csoportos utazást szervező előzetes megrendelése alapján;
1. számú melléklet
|
