A magyarországi, bócsai székhelyű Poli-Farbe Vegyipari Kft. vállalat (http://www.polifarbe.hu) Szlovákiában 2010. június 6 - 30. között szórványtelepüléseken működő óvodák felújítását támogatta, a Platinum Kid óvodatámogató programja keretében. Szlovákiában koordinációs partnerként a Szövetség a Közös Célokért társulás működött közre, tartotta a kapcsolatot az óvodák és a támogató magyarországi vállalat között.
Az óvodai felújításokra, kiváltképp nehéz körülmények között működő és rászoruló intézmények megsegítésére irányuló program keretében a cég által forgalmazott gyermekszobafestéket, Inntaler színezőfestéket és kerítésfestéket igényelhettek a pályázók. A Poli-Farbe Kft célja ezzel a programmal az volt, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek egészséges környezetének biztosítására, a baba és gyermekbarát Platinum Kid festék használatával. Magyarországon ez év májusában több mint száz óvodát támogattak, és Romániára is kiterjesztették leányvállalatukon keresztül a lehetőséget.
Szlovákiában a programban regisztrációs lap kitöltésével, dokumentumok (fényképek a festés előtti valós helyzetről), óvodai ismertető beküldésével pályázhattak az igénylők. Az elbírálás során előnyben részesültek azok az óvodák, amelyek határidőn belül teljesítették a részvételi feltételeket. A Szövetség a Közös Célokért mint koordinációs partner vett részt ebben az óvodaprogramban, ennek köszönhetően összesen 13 óvoda részesült olyan adományban, amely lehetővé teszi számukra a szebb és egészségesebb környezet megteremtését.
A Poli-Farbe vállalat a festéket augusztus 12-én szállította a SZAKC négy kelet-szlovákiai irodájába, így Rimaszombatba, Rozsnyóra, Szepsibe és Királyhelmecre érkezett a szállítmány, itt vehették át az óvodák a felújításhoz szükséges festéket.
A felsorolt 13 óvoda nagyon rászorult a támogatásra, ezekben a régiókban ugyanis a májusi esőzések és ezek következtében fellépő árvíz nagymértékben károsította az intézmények külső, belső falait. Az óvodák alkalmazottai a szülők segítségével igyekeznek a nyári szünet alatt széppé varázsolni a tantermeket, hálóhelyiségeket, mellékhelyiségeket. A kerítések és a külső falburkolatok is új köntösben várják szeptemberben az óvodásokat és óvodai alkalmazottakat.
A támogatásban részesült óvodák: Abafalva, Balogfalva, Bély, Buzita, Gortva, Jólész, Királyhelmec, Kövecses, Ladmóc, Nagykapos, Sajószentkirály, Szepsi, Várhosszúrét.
Az óvodákról korábban készült felvételek megtekinthetők Képgalériánkban.
A Poli-Farbe Kft által gyártott és forgalmazott festékekről rőviden:
Platinum Kid gyerekszobafesték
Különleges összetételének köszönhetően elsősorban gyerekszobák festésére alkalmas. A Platinum termékcsalád fejlesztői gondoltak a kicsikre is! 2009 nyarára kifejlesztették a Platinum Kid gyerekszobafestéket, mely bababarát és környezetkímélő, teljesen biztonságosan használható az újszülött baba, tipegők és a nagyobb gyerekek birodalmának kivitelezéséhez.
Különleges összetételének köszönhetően elsősorban gyerekszobák festésére ajánlják, de nagy igénybevételnek kitett helyiségek (konyhák, folyosók, szállodák, éttermek, egészségügyi intézmények) falaira is alkalmas. A festéskor nincs kellemetlen oldószerpárolgás.
Új vakolatra, régi festett felületekre, gipszkartonra, üvegszövetre, fűrészporos és nehéz
tapétára is felfesthető.
A Platinum Kid gyerekszoba festék előnyei:
- igazoltan gátolja a baktériumok (staphylococcus, coli) és penészgombák szaporodását,
- selyemfényű latexfelületet biztosít, mely könnyen, akár enyhén nedvesített törlőkendővel tisztítható
- használata egyszerű
- mosás és súrolás álló
- kitűnő fedőképességű
- oldószer- és szagmentes
- bevonat lég- és páraáteresztő, biztosítja a fal természetes légzését
Inntaler színezőfesték
Nagy fedőképességű, kiváló színtartósságú diszperziós festék falfestékek színezésére és önállóan alkalmazva díszítő festésre. Bevonata matt, dekoratív.
Alkalmazási terület: Kül- és beltéri felhasználásra egyaránt alkalmas.
Alkalmazható kül- és beltéri diszperziós festékek, vakolatok színezésére. Mészfestékek és szilikátfestékek színezésére a citromsárga, okkersárga, csokoládébarna és oxidzöld választék használható. A színezőfesték önmagában is alkalmas vakolt felületek, gipszkarton, tapéta, fa- és fémfelületek díszítő festésére.
Választék: citromsárga, napsárga, narancs, okkersárga, piros, csokoládébarna, azúrkék, oxidzöld.
Mész- és szilikátfesték színezésére: citromsárga, okkersárga, csokoládébarna, oxidzöld. - 250 és 500 ml-es műanyag flakonban kapható.
Felhasználás: díszítő festés, színezés
POLI-FARBE vízzel hígítható Kerítésfesték
Univerzálisan használható fedőfesték, amely korróziógátló pigmentet is tartalmaz. A bevonat selyemfényű, időjárásálló, fényálló, nagy fedőképességű és fehérségű, ill. színes.
Alkalmazási terület: Kül- és beltéri fa-, alumínium-, vas- és acélfelületek - csövek, esőcsatornák, épületdeszkázatok, kerítések - festésére, korábban már festett felületek felújítására alkalmas. Ha a felületen nincs szélsőségesen nagy korróziós igénybevétel, akkor korróziógátló alapozó előzetes alkalmazása nem szükséges.
Felhasználás: új felületek festése, felújító festés
Felvidek MA, sze, rovin