A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya a XXIV. Városi Kulturális Napok keretében megvalósult „Túl a Szeret folyón” című rendezvényén a moldvai csángók életét és kultúráját mutatták be. A program vendégei az Életfa Kárpát-medencei Összefogás, budapesti székhelyű egyesület tagjai, köztük a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának munkatársai voltak, akik egy falukutató tábor tapasztalatait mondták el: Prof. Dr. Kulcsár László, egyetemi tanár, Dr. Józsa Éva, egyetemi docens, Ősz Róbert, egyetemi adjunktus, Varga Norbert egyetemi tanársegéd. Kísérő rendezvényként fotókiállítás is nyílt egy moldvai csángó falu életéről - Lábnyik 2009, melyre a képeket válogatta és a kiállítást rendezte Szikra Andrea (a fotókiállítás 2010. október 15-ig tekinthető meg a Csemadok pozsonyi nagytermében). A program szervezője és háziasszonya Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója volt, a zárszót a Csemadok nevében Duka Zólyomi Árpád, volt EP-képviselő, a Csemadok pozsonyi elnöke mondta. A rendezvényről bővebben olvashatnak a Felvidék Ma hírportálon: A moldvai csángókról Pozsonyban , valamint az ott készített fotókból Képgaléria is megtekinthető. A Pátria Rádió október 16-ai, szombati Kaleidoszkóp című műsorában Lacza Tihamér készített másort, mely hangképes összefoglalóját meghallgathatják a Pátria Rádió archívumában, a Kaleidoszkóp rovat október 16-i dátuma alatt. |
|||
