Szülőföld Alap
A budapesti székhelyű Szülőföld Alap mindhárom szakmai kollégiuma közzétette a 2010. évi második pályázati kiírásának eredményeit. Az Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között, a keretösszegből a szlovákiai pályázók 14 százalékban részesültek. |
|||
Megjelentek a Szülőföld Alap 2010 második félévének pályázati felhívásai, amelyek összesen 1315 millió forint összegben nyújtanak lehetőséget oktatási, szakképzési, kulturális, egyházi célok, a média, az önkormányzati együttműködések valamint az informatika támogatására. |
|||
A Szövetség a Közös Célokért társulás a Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai Kollégiumával kötött megállapodás értelmében pályázatot hirdet önkormányzatok és országos, regionális, helyi közösségek által működtetett magyar nyelvű (kétnyelvű) közösségi portálok, honlapok költségeihez való hozzájárulásra. |
|||
A Szülőföld Alap honlapján már olvashatók az Alap 2010. első féléves pályázati döntései. |
|||
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, a Szülőföld Alap idei első félévi pályázati kiírásának eredményei hamarosan elérhetőek lesznek a honlapon, a kollégiumok ugyanis meghozták a döntéseket. |
|||
A Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiuma a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet előírásai alapján az alábbiak szerint pályázatot hirdet. A pályázható területek, valamint a legfontosabb tudnivalók kerültek összefoglalásra az alábbiakban a szlovákiai pályázók számára. |
|||
