A Kisebbségi Jogvédő Intézet panasszal fordult az európai ombudsmanhoz a Beneš-dekrétumok ügyében

Portálunk Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójával beszélgetett aktuális kérdésekről, a Minority Safepack ügyéről, valamint a Beneš-dekrétumok károsultjainak helyzetéről.

 

Hány pályázati kérelem futott be önökhöz 2018-ban? Tapasztalható növekedés a partnerek számában?​

A Kisebbségi Jogvédő Intézet Kárpát-medencei jogsegélyszolgálati hálózatában háromféle pályázatot írunk ki minden évben külhoni partnereink számára, állandó jogsegélyszolgálati helyekre, konkrét peres ügyek vitelére és dokumentációs tevékenységre. A pályázási lehetőségek folyamatosak, az egész év során benyújthatók. Többségük az év elején érkezik be, idén állandóra tizenhárom, konkrétra kilenc és dokumentációs munkára három pályázat érkezett be. További pályázatok várhatóak a közeljövőben, főleg konkrét peres ügyekre. A növekedés tényére vonatkozóan majd csak az év vége felé tudok érdemi választ adni.

Kik a felvidéki partnerek? Milyen velük az együttműködés?

Állandó jogsegélyszolgálati helyek működtetésében legfontosabb partnerünk a Szövetség a Közös Célokért. Irodáik Pozsonytól kezdve Királyhelmecig megtalálhatók a Felvidék többségében magyarlakta vidékein. Somorján a Fórum Kisebbségkutató Intézet és Érsekújváron Nagy Tibor ügyvédi irodája áll rendelkezésre magyarságuk, vagy vélhetően magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett honfitársainknak. Konkrét peres ügyekre is többen állnak rendelkezésre, de jelenleg csak az érsekújvári Nagy Tibor aktív. A Beneš-dekrétumok károsultjainak kárpótlásáért folytatott brüsszeli küzdelmünkben időnként felvidéki ügyvédekkel is együttműködünk. A kapcsolatok kitűnők, a munkafolyamatok olajozottan haladnak.

Mit tervez a KJI 2018-ra, gondolok itt nyári egyetemekre, éves konferenciára…

Alapvetően folytatjuk a korábbi évek tevékenységét. Munkánk három pilléren nyugszik: jogsegélyszolgálat, nyári egyetemek és konferenciák, dokumentációs tevékenység. A jogsegélyszolgálatról korábban már szóltam, ehhez csak annyit, hogy bővíteni szeretnénk az állandó jogsegélyszolgálati helyeket, mindenek előtt a Kárpátalján, és szeretnénk megjelenni a Csángóföldön is. A rendes évi nyári egyetemünk július 9. és 13. között lesz Martonvásáron, az Alumni Erdélyben, Torockón, az augusztus 5-én kezdődő héten. További információ és jelentkezési lehetőség a www.kji.hu honlapunkon található. Az éves konferenciát november elején rendezzük Budapesten „Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében” címmel. Folytatjuk szakkönyvkiadási tevékenységünket is. Szokás szerint az év során végiglátogatjuk összes partnerünket a Kárpát-hazában, kapcsolatápolás, tájékozódás és ellenőrzés céljából. A Beneš-dekrétumok károsultjainak kárpótlásáért folytatott küzdelem mellett idén felvállaljuk a romániai restitúció során diszkriminációt szenvedett honfitársaink ügyét is. Ez meglehetősen szerteágazó és nagy feladat. Gyűjtjük a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez (Minority Safepack) szükséges aláírásokat. A tavalyi „Veszélyben Kárpátalja jövője!?” konferenciához hasonlóan idén is szervezünk ad hoc jelleggel rendezvényt, ha az aktuálpolitikai fejlemények ezt szükségessé teszik. (Reméljük, nem lesz rá szükség.) Meghívásos alapon számos nemzetpolitikai rendezvényen is részt veszünk az év során előadásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, vagy más formában szerte az egész Kárpát-medencében.

Idén is részt vesz a KJI Tusványoson? És Gombaszögön? Mik a tervek nyárra?

Természetesen Tusványoson ott leszünk, mint eddig minden évben, ez kötelező gyakorlat a nemzetpolitikában, aminek nagy örömmel és lelkesedéssel teszünk eleget. Július 26-án, csütörtökön miénk az egész nap a Bethlen Gábor sátorban. A Gombaszögi Nyári Tábor munkájában is részt veszünk. Az előbb elmondottaknál többet nem tervezünk a nyárra, hiszen így is csak legfeljebb szeptemberben mehetünk szabadságra.

Milyenek voltak a legutóbbi, novemberi konferencia visszhangjai?

A 2016-os évihez hasonlóan nagyon jók. Az első napon magas színvonalú szakmai előadásokat hallgattak a résztvevők, második napon partnereink számoltak be munkájukról, tapasztalataikról. Sok jó ötletet adtak egymásnak, új kapcsolatok, együttműködések jöttek létre. Mint más esetekben is, most is a Felvidék.ma számolt be leggyorsabban és legszakszerűbben az eseményről.

Jelenleg hogy áll a Minority Safepack ügye?

Sajnos nagyon rosszul áll. Összesen700 ezer körüli az aláírások száma, de legalább 1 200 000 kell április 3-ig, mert találnak majd sok érvénytelent is. (Főleg, ha erre utaznak egyes erők.) Tavaly szeptemberben kellett volna nagy kampányba és aláírásgyűjtési munkába kezdeni. E mulasztásban minden érintett egyaránt felelős. Egy nagy rohammal, okos gyűjtési módszerrel még menthető a helyzet. Ezen dolgozunk most már, hála Istennek, elég sokan.

Van előrelépés a felvidéki petíciókkal kapcsolatban?

Egyelőre egy petíció van, a Kisebbségi Jogvédő Intézet fordult az Európai Bizottsághoz többezer Beneš-károsult nevében, akiket az európai joggal ellentétesen kirekesztettek a 2003-as szlovák kárpótlási törvény hatálya alól. A bizottság közel egy éve nem lép az ügyben, pedig 2016-ban elvileg elismerte a diszkrimináció tényét. Arra hivatkozott akkor, hogy a pozsonyi kormány szerint nagyon kevés embert érint, ezért nem foglalkoznak vele. 2017 elején ezt cáfolandó gyűjtöttünk több mint kétezer aláírást az érintettektől. Február 8-án panasszal fordultunk az európai ombudsmanhoz. Ezt most közlöm először a nyilvánossággal. Itt már szoros határidők vannak, elvileg nincs lehetőség a késlekedésre. Áprilisra várjuk az eredményt. Optimisták vagyunk, de átmeneti kudarc esetén sem adjuk fel, tovább megyünk egészen az Európai Unió Bíróságáig.