Részképzéses miniszteri ösztöndíj  határon túli egyetemistáknak

Szokásunkhoz híven, a Felvidek.ma hírportálon elsőként tájékoztatjuk olvasóinkat a legújabb, felvidéki hallgatók számára is – meghirdetett pályázati lehetőségekről.

A 2016/17-es tanévtől a pályázat lebonyolítását a korábbi Balassi Intézet helyett az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzi. Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az említett ELTE által meghirdetett miniszteri ösztöndíjas pályázat a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésére, a 2016/17-es tanév őszi szemeszterére vonatkozik. A  miniszteri ösztöndíjas részképzős pályázatra azok a szlovákiai magyar egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, akik Szlovákiában illetve Csehországban folytatják felsőfokú tanulmányaikat.

Röviden a határon túli egyetemisták részére meghirdetett magyarországi részképzési lehetőségről

Az EMMI az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni. A részképzések biztosításával az EMMI lehetőséget nyújt a határon túli magyar hallgatóknak a magyar nyelven elsajátítható tudásmennyiség kiszélesítéséhez, a tudományos, kutatói tevékenységük folytatásához, illetve elősegíti az anyaországgal folytatott intenzív oktatási-szakmai kapcsolattartást.

A magyar minisztérium által biztosított ösztöndíj lehetőségének köszönhetően a határon túli hallgatók magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott nappali munkarendő alap- egységes és mesterképzésen vehetnek részt miniszteri ösztöndíjas képzésben. Az ösztöndíj összege kb. havi 40 000 forint, melyet a fogadó felsőoktatási intézmény folyósít az ösztöndíjat elnyerő pályázó részére. Azon nyertes pályázóknak, akik az ELTE MÁSZ kollégiumaiban (Budapest, Deprecen, Szeged, Pécs) kívánnak elhelyezkedni, térítésmentes szállást biztosítanak.

Két kategóriában hirdetik meg az ösztöndíjat

Az ösztöndíjat két pályázati kategóriában hirdetik meg: teljes szemeszteres részképzés és részképzős tanulmányút. Mindkét pályázati kategória esetében elismertethetőek lehetnek a tanulmányok a szülőföldi intézmény és a befogadó intézmény között.

Jelentkezni két lezárt szemesztert követően lehet, tehát másodévesek már pályázhatnak.
Mindkét kategória esetében szükséges a pályázathoz csatolni a fogadó felsőoktatási intézmény részéről jóváhagyott befogadó nyilatkozatot, amelyen szerepelnie kell a fogadó tanár aláírásának és az intézményi pecsétnek. Szükséges még csatolni a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást, valamint a szülőföldi intézmény hiteles igazolását az utolsó két lezárt tanulmányi félév súlyozott átlagáról.

A mester képzési ciklusban első évfolyamon tanulmányokat folytató hallgatók esetében az utolsó két alapképzéses tanulmányi félév súlyozott átlagát, és ezen félévek indexmásolatát (a tanulmányi osztály hitelesítésével) kell beszerezni. Azon pályázók esetében, akik a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakítják, szükséges lesz beszerezni a szülőföldi intézmény részéről jóváhagyott egyéni tanulmányi terv vagy a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolást is.

Segítség az időtartamok megadásához

A teljes szemeszteres pályázat esetén az ösztöndíj időtartama a tanév teljes szemesztere, azaz öt hónap – a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapjától. A részképzős tanulmányút időtartama két héttől három hónapig terjedhet. Az elnyert ösztöndíj 2016. október 1 és 2017. január 15 között használható fel.

A pályázatok beadásának módja és határideje

Pályázni az előző években megszokott elektronikus „Ügyfélkapu” felületén keresztül lehet http://sao.bbi.hu -n. Majd az adatlap kitöltését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot készít, melyet kinyomtatva és saját kezűleg aláírva postai úton, vagy személyesen el kell juttatni a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt a Szövetség a Közös Célokért komáromi területi irodájába.

Az elektronikus adatlap a http://sao.bbi.hu felületen keresztüli internetes beküldési határideje: 2016. szeptember 8., éjjel 24.00 óra.

Az elektronikusan már benyújtott adatlap kinyomtatott és aláírt formájának és papír alapú kötelezően csatolandó mellékletek postai beérkezésének és személyes benyújtásának határideje: 2016. szeptember 8., 15.00 óra.

A pályázattal kapcsolatos további fontos információkat, dokumentumokat gyűjtöttük ide össze

A részletes információkat tartalmazó pályázati kiírást és annak mellékletét, a magyarországi állami és egyházi felsőoktatási intézmények listáját ITT letölthetik.

A teljes szemeszteres részképzésre valamint a részképzős tanulmányútra meghirdetett miniszteri ösztöndíjpályázat Elbírálási-és pontrendszerét ITT találják.

A felsőoktatási intézményeknek szóló Tájékoztatót letölthetik ITT. 
A Tájékoztatót annak érdekében tesszük közzé, hogy a fogadótanár keresésben a leendő pályázó tudjon mire támaszkodni a fogadó intézménynél.

Aki még nem töltötte le a Befogadó nyilatkozatot, az most ITT megteheti.