Útjára indult a Felvidéki Civil Együttműködési Karaván

A Csongrád megyei Zsombóról indult december 15-én az az autóbusz, amelyen 17 település 27 civil szervezetének képviselői utaznak és három napos körutat tesznek a Felvidéken, majd Pozsony után Bécsben is megtartják civil találkozójukat a bécsi magyarokkal. A körút célja a Kárpát-medencei magyar lakta régiók civil szervezeteinek jövőbeni együttműködésének előkészítése, a magyar-magyar kapcsolatok kialakításának és fenntartásának segítése.

A Felvidéki Civil Együttműködési Karavánt a Nemzeti Együttműködési Közösség képviseletében Ferenczi Ildikó és Baksa József szervezi és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) támogatásával valósul meg. Különböző helyszíneken helyi civil szervezetekkel való találkozásuk során a kerekasztal beszélgetéseken az együttműködési lehetőségek mellett különböző – irodalmi, zenés – programokkal is készülnek a magyar identitástudat ápolása érdekében.

Felvidéki körútjuk első állomása Komáromban volt. A Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában szép számban gyűltek össze a civil szervezetek képviselői. A Karavánnal 27 civil szervezet képviselői különböző városokból, községekből érkeztek: Erdélyből négy településről, Délvidékről hét helyszínről és Magyarország hat helységéből.

A Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség közreműködésével a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában megtartott civil találkozón Baksa József köszöntötte a jelenlévőket, és elmondta, hogy a Nemzeti Együttműködési Közösség hat évvel ezelőtti megalakulásának célja ma is aktuális: lehetőséget nyújtani kapcsolatteremtéshez, együttműködési formákhoz azon civil szervezetek számára, akik nemzeti együttműködésben gondolkodnak.

A kerekasztal beszélgetést megelőzően Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója alkalmából versekkel és előadással emlékeztek meg nemzeti himnuszunk költőjéről. Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke összefoglaló előadást tartott az elmúlt negyedszázad Kölcsey-megemlékezéseiről, amelyeket a romániai Szatmár megyében tartottak. Majd Ferenczi Ildikó útravalót, erkölcsi intelmeket intézett a megjelent civilekhez, utalva Kölcsey unokaöccséhez írt Parainesis – ére.
Ezt követően röviden bemutatkoztak a jelenlévő felvidéki civil szervezetek képviselői, melyek a Szövetség a Közös Célokért társulás meghívottjaiként vettek részt az eseményen, majd a kerekasztal beszélgetés során kapcsolódási pontokat kerestek a jelenlévő civil szervezetek és szó esett a jövőbeni együttműködési tervekről.

A Karavánnal érkező magyarországi, erdélyi és délvidéki civil szervezetek képviselői rövid sétát tettek a révkomáromi történelmi városrészben, ahol megtekintették a Trianoni emlékművet, majd látogatást tettek a volt katonatemplomban működő Limes Galériában.

Ezt követően újra útra keltek, hiszen rendkívül szoros programjuk során még aznap több helyszínre várták a Karavánt: Gútán a tájházat tekintették meg, amely egy jövő évi tábor színhelyéül szolgál majd. Szímőn és Érsekújvárban a helyi Csemadok szervezetekkel találkoztak. December 16-án programjuk Nyitra város megtekintésével folytatódott, majd Alsócsitár, Kolon településeken tartottak civil találkozókat a felvidéki civil szervezetekkel, amelyeknek célja a 2016-os évi együttműködések lehetőségeinek felvázolása.

A Felvidéki Civil Együttműködési Karaván felvidéki körútjának harmadik napján, csütörtökön, december 17-én Mézes Rudolf vezetésével Galántán Kodály Zoltán emlékhelyeket keresnek fel a Karaván résztvevői, majd a Pozsonyi Magyar Intézetben civil találkozóra kerül sor. A kerekasztal beszélgetés témája lesz többek között hagyományaink ápolása és értékeink őrzése, valamint a magyar identitás megőrzése a kulturális sokszínűség mellett. Pozsony után a Karaván továbbutazik Bécsbe, ahol az ausztriai magyar civil szervezetekkel létrejött találkozót a pozsonyihoz hasonló témával tartják az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének közreműködésével.

A Karaván útja december 18-án Ópusztaszeren folytatódik, ahol a Magyarok Karácsonyán vesznek részt az Emlékparkban. Még aznap, Szegeden, a kulturális értékek, emlékhelyek megtekintése után részt vesznek a szegedi Mézes Pálinka Fesztiválon.
A program zárónapján, 19-én kerül sor a Felvidéki Civil Együttműködési Karaván útjának értékelésére, amely út három szervezet ( Európai Dél-Alföldi Regionális Alapítvány, PARA-Pannon Regionális Alapítvány és Regionális Fejlesztési Alapítvány) együttműködésével valósult meg.