A civilek szolgálatában Gombaszögön is

Palík Zoltán az emberi erőforrásokról szólt

A Szövetség a Közös Célokért társulás a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Nógrád és a Heves megyei Civil Információs Centrumokkal közösen magyarországi és felvidéki civil szervezetek részére tájékoztatást és tanácsadást tartott a Gombaszögi Nyári Táborban, július 14-én.

 

Az esős idő ellenére szép számmal gyűltek össze a civil szervezetek vezetői, képviselői. A SZAKC fórumának a hangulatos Büfé adott helyszínt, ahol a szakmai tapasztalatcsere mellett baráti kerekasztal-beszélgetésre is alkalom nyílt. A civil információs nap a résztvevőknek remek találkozási lehetőséget biztosított a szakértőkkel, az együttműködés és kapcsolatépítés iránt érdeklődő civil szervezetek vezetőivel.

A kerekasztal-beszélgetést, melyet Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója és Beke Beáta, a SZAKC rozsnyói munkatársa vezetett, megtisztelte jelenlétével többek közt Szesztay Ádám, kassai főkonzul és Duray Miklós, a SZAKC elnöke. Előadást tartott a miskolci Palík Zoltán, az egri Somogyi Mónika és salgótarjáni Gyetvainé Szorcsik Angéla. Mindannyian a magyar-külhoni magyar partnerségi kapcsolatok erősítését hangsúlyozták.

Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója a felvidéki közösségépítés fontosságáról beszélt. Felhívta a figyelmet a Visegrádi Alap, a Bethlen Gábor Alap Zrt. pályázataira. “Sok olyan feladatot kell ellátnunk, amelyből az állam kivonul. Professzionális munkát végzünk” – mondta. A pályázati lehetőségek széles skálájára világított rá, melyeket a Felvidék.ma hírportál a Pályázati naptárában gyűjt csokorba. Beszélt a SZAKC munkájáról, melynek jelenleg 20 tagszervezete van. Bejelentette, várhatóan a SZAKC két új (egy lekenye-tibai és egy várhosszúréti) szervezettel bővül a közeljövőben.

Palík Zoltán az emberi erőforrásokról szólt

Palík Zoltán, a miskolci Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője a forrásteremtési lehetőségeket vázolta. Az emberi erőforrások kapcsán kiemelte az önkéntességet, de hozzátette, hogy van az a pont, amikor ez kevés, s keresni kell a lehetőséget, hogy a civilek a szakembereiket meg tudják fizetni, és megfelelő információval lássák el. “Szerintem Szlovákia a civil szolgáltatások terén megelőzi a magyarországit. Hasonló a két ország pályázati logikája, ennek az egyik oka, hogy az unió megszabta a prioritásokat, amelyek mentén a nemzeti programokat fel lehet építeni” – emelte ki.
Elmondta, a közösségek által irányított helyi fejlesztésekre vonatkozó pályázatok már megjelentek Magyarországon, és Szlovákiában is hamarosan kiírásra kerülnek. Felhívta a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Alap és a Nemzeti Kulturális Alap pályázataira és az Európa a polgárokért kezdeményezésre.

Somogyi Mónika interaktívvá tette a találkozót

Somogyi Mónika, az egri Heves Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője bemutatta az intézményük tevékenységét. A CIC feladatokat ellátó Egri Norma Közhasznú Alapítvány képviseletében sok hasznos információval látta el az érdeklődőket, és még fejlesztő játékokat is hoztak interaktívvá téve a találkozót. Foglalkoztak a civil szféra társadalomban betöltött szerepével, a non-profit szektorral, ezen szervezetek fő jellemzőivel, a humán menedzsment alapvető területeivel.

Gyetvainé Szorcsik Angéla a sikeres pályázás feltételeiről beszélt

Gyetvainé Szorcsik Angéla, a Lélekpendítők Társasága elnöke a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatairól szólt. Felhívta a figyelmet, hogy a társpályázóknak ugyanúgy ismerniük kell a pályázati kiírást, mint a főpályázónak.

A találkozón bemutatkoztak az egyesületek, civil szervezetek. A Vidék Lovascsoportjáért Egyesület, a Haza-érés Egyesület, a TESZ (Tegyünk együtt szülőföldünkért) Egyesület Sajószentpéterről érkezett. Nagy György Várhosszúrétről a Gömöri Kézművesek Társulását, Kovács László Királyhelmecről a Jurta-Helmecz szervezetet mutatta be, Tóth Zoltán fiatal hagyományőrző Gömöralmágyból a barantáról szólt és a gömörpéterfalai Baranta-völgy gazdag programkínálatáról, Ladóczki Vilmos az újbásti tájmúzeumot mutatta be, Susányi Mária a Gömöri Ifjúsági Csoport munkásságáról számolt be. Szegedy László, a SZAKC királyhelmeci munkatársa a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulást mutatta be. A résztvevőket megajándékozta a társulás kiadványaival.

A civil információs nap programjai a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc tevékenységének bemutatásával „Családdal a Kárpát-medence jövőjéért” címmel a Nagysátorban folytatódott. A délután folyamán lehetőség nyílt egyéni konzultációra a SZAKC munkatársaival.