Hírek a Szövetség életéből

Balogh Csaba, Magyarország nagykövete ma délután Forró Krisztiánnal, a Szövetség elnökével, Sólymos László OT-elnökkel és Mózes Szabolcs alelnökkel találkozott.

Balogh Csaba, Magyarország újonnan kinevezett szlovákiai nagykövete ma adta át megbízólevelét a szlovák államfőnek. A Szövetség vezető politikusai elmondták, hogy megtiszteltetés számukra, hogy a nagykövet első útja a magyar Szövetség székházába vezetett. Balogh Csaba második kiküldetését tölti Szlovákiában, s elmondása szerint most is a szlovák–magyar kapcsolatok még szorosabbá tételére törekszik majd. Ebben a munkában a Szövetségnek is fontos szerep jut.

„A cél az, hogy az őszi parlamenti választásokat követően az új parlamentben és az új kormányban még erősebb kapocs legyünk a két ország és a két nemzet között”

– hangsúlyozta Forró Krisztián pártelnök.

Mózes Szabolcs, a párt alelnöke a találkozó kapcsán azt emelte ki, hogy a Szövetség regionális politikusainak pedig a határ menti régiók együttműködésének hatékonyabbá tételében van és lesz komoly szerepe.

Magyarország pozsonyi nagykövete gratulált a megyei és a helyhatósági választáson elért eredményhez és reményét fejezte ki, hogy a választók az előrehozott parlamenti választáson is a magyar egységre szavaznak majd.

***

Szövetség: volt értelme a Heger-Forró találkozónak, bővülnek a kisebbségi nyelvhasználati jogok

Eduard Heger megbízott kormányfő január 12-én tett ígéretet Forró Krisztiánnak, a
Szövetség országos elnökének arra, hogy a kormány rövid időn belül elfogadja az ún. kisebbségi településlistát.

A kormány a kisebbségügyi kormánybiztos által kidolgozott jegyzéket ma elfogadta. A lista 125 településsel és 347 településrésszel bővült.

„A kormányrendelet március 1-jén hatályba lép, az pedig már a mi dolgunk, hogy a jegyzéken szereplő 763 település önkormányzata és polgárai is éljenek nyelvi jogaikkal”

– jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)